A kezdetektől

Évek óta foglalkoztat a kérdés, hogy mi is az a világ, amiben élünk. Mennyire megfogható, mennyire valós az, amit vizuálisan látunk? Láthatóak-e az energiák és léteznek-e szellemek, vagy egyéb entitások?

Mióta ezzel a kérdéskörrel foglalkozom, egyre nyitottabbá váltam dolgokra. Eleinte a tudatlanságom és a tévhiteim okoztak zavart bennem. Mára inkább az a kérdés mozgat, mennyi mindent nem tudunk és ezáltal nem használunk saját javunkra és fejlődésünkre.

A számmisztika sok megértést adott az utóbbi időkben ahhoz, hogy letegyek olyan alapokat, amik egy kiindulópontként szolgálhatnak a jelenben való élethez.

Elsődlegesen a múltbéli dolgok értelmezését gondoltam olyannak, aminek a tisztázásával elkezdhetem ezt az utat. Rövid idő alatt rájöttem, hogy nem is ismerem a múltam. Vannak emlékképeim, vannak dolgaim, amit régről hozok. De ezek csak képek, tárgyak, „illúziók”. Rájöttem, hogy nem is a dolgokat kell nézni, hanem azt, hogy mik alakították, hogyan teremtettük azokat. Aztán jött a következő kérdés: vajon én teremtettem? Vagy mások teremtették nekem? Ez nekem jó, vagy nem? Más hasznára van, vagy az enyémre?

Kezdtem érteni, hogy semmit nem értek. És így éltem le sok, sok évet az életemből. No de hát, ha valaki nem lép rá az útra, akkor mindig ugyanannyi marad előtte és közbe fogy az, ami az életben a legdrágább, az ideje!

Sok spirituális tanítás közül, talán a számmisztika volt, ami a legjobban megfogott. Van benne valami „realitásnak” tűnő dolog a számok miatt, és van benne valami nem „evilági” a misztika miatt. Azt gondoltam, hogy egyszerűbb „könnyebb”, mint az asztrológia vagy más vonulat. Talán ezért a „könnyebbség” miatt is választottam.

Mindeddig a pillanatig nagyon materialista és ateista emberként gondolkodtam magamról. Szerettem a számokat. Azok valahogy úgy gondoltam, nem hazudnak. Az 1 méter, az egy méter. A 10 forint, az tíz forint és sorolhatnám még a kézzel fogható dolgokat. Szerettem, ha valami kiszámítható, logikázható és leírható a számok világában. Tudjuk, hogy hány órára kell mennünk valahová, tudjuk, hogy milyen távolra kell utaznunk, mennyi költsége van az utazásnak. Hányan megyünk, mit kell vinni magunkkal, mennyi időt leszünk távol, ahhoz mennyi dolgot kell vinnünk magunkkal. Számok, számok, számok…. Napok, órák, percek, forintok, fillérek, kilométerek, darabszámok és számok, számok, számok………… Ez az én világom! Minden leírható, kiszámolható és biztonságot ad! HURRÁ!

Aztán jött a felismerés. Valahogy még sem jó az életem. Minden csak kényszer, korlát, cél és tervek tömkelege! Megfelelési kényszer, teljesítményorientáció, vagy alacsonyra helyezett célok és sekélyes sikerek és az ehhez párosuló ünneplés, mely másokból irigységet vált ki, vagy magasra helyezett célok és kudarc, az annak el nem éréséből. És persze jött a kárörvendő közeg. Az élet, amit így éltem, lassan kezdett összeomlani. Jött a létbizonytalanság és jött a kiszámíthatatlanság, depresszió.

A depresszió talán az egyik legdurvább dolog, ami történhet velünk. Elvileg azt gondoljuk, hogy senki nem szeret, nem figyel ránk és elveszítjük a világgal való mindennemű kapcsolatunkat és értékrendünket. A legdurvább az, hogy ez a valóság. Csak az értelmezés más. Soha nem is volt valós kapcsolatunk a világgal, a környezetünkkel. Ez az ébredés kezdete.

Azóta már tudom, hogy a valós világ, nem az, amiben addig éltem. A számok mellett a bölcsességek is elkezdtek nagy szerepet játszani az életemben. Eleinte próbáltam megérteni őket, aztán rájöttem, hogy dolgokat nem elég megérteni, azokat megélni is meg kell tanulni. Ez sokban hozzájárult ahhoz, hogy mára már nem a dolgok érdekelnek, hanem az, hogy mik mozgatják azokat.

Elgondolkodtatott, hogy mi is a spiritualitás? Viszonylag rövid idő alatt megfogalmazódott bennem, hogy az olyan, mint az „alvó embereknek” a levegő. Nincs színe, szaga, nem megfogható, így sokszor nem is jut eszünkbe a szerepe, fontossága. Elgondolkoztató, hogy mi történne velünk, ha csak néhány percre nem lenne levegő. A spiritualizmus ugyan ez az energia szintjén. Nem látjuk, nincs szaga, nem tudjuk megfogni. A levegőre a fizikai testünknek éppoly szüksége van, mint szellemtestünknek az energiamezőben. Ez tart életben. Érdekes kérdés, miért mondják, hogy a spirituális ember az, aki már felébredt! Hányszor hallottátok már, hogy egy spirituális embernek azt mondják, hogy az lehetetlen, meg hogy ne álmodozz! Szerintetek ki az, aki álmodik? Ha éber állapotban vagy, akkor álmodsz? Ha te vagy a felébredt, akkor ki van alvó állapotban?  Valójában a realitás az alvó ember álomszövevénye. Ez az állapot tartja őket egy csökkentett tudati szinten. Az éber állapot szó, amikor kilépsz az álom sűrű szövetéből és elfogadod a valóságot. A valóságot, ahol nincs cél, nincs terv és nincs „biztonság” érzet.

Nyisd ki hát „vagy csukd be” szemed és gyere velem egy utazásra. Szokd meg, hogy nincsenek korlátok, csak amit magadnak szabsz. A biztonságot és a sikert az adja, amiben megtalálod. Nem tudsz előre kapaszkodókat elhelyezni, vagy jelzőtáblák alapján igazodni. Az út végére meglátod, az eddig „kiszámíthatatlanságból” adódó félelmed megváltozik. Ami eddig rossznak tűnt, az barátod lesz. A materializmus bábjából, lassan előbújik, a hívő, spirituális ember.

És hogy hogy kapcsolódik ide a számmisztika? Az majd hamarosan kiderül a folytatásból.