Mit gondolsz, megéljük az igazi szabadságot?
Gondolkodtál már rajta, mit jelent számodra a szabadság fogalma? Vajon ugyanarra gondol mindenki ezt a szót hallva, vagy ahány ember, annyiféle elmélet és megélés?
Sokszor hallani számmisztikai berkekben – hogy Janot idézzem – „A szabadságot többféle módon is meg lehet élni.”
Gondolkodás nélkül rávághatjuk, hogy igen: lehet szabadságra menni a munkahelyről, lehet szabadon meginni egy kávét egy baráttal, vagy kiülni este egy gőzölgő teával a csillagokban gyönyörködni. Vajon több is van ebben a fogalomban, vagy csak a különféle apró megéléseket jelenti? Persze, fontosak ezek az apróságok is, szó se róla! De mi van akkor, ha ezek kiindulópontok a megtapasztalás útján, és minél jobban fókuszálunk a megéléseinkre, annál jobban kinyílik ez a mező, újabb és újabb tereket megmutatva?
A szabadság rétegei
Bevallom, eleinte én is ilyesmikre gondoltam. De ezek az apró hétköznapi szabadságok olyan kicsinynek tűntek magához a szó érzetéhez képest. Akkor még nem tudtam, csak éreztem, hogy ennél több van benne. Valami sokkal több, ami megmagyarázhatatlanul nagyobbat, univerzálisabbat is magába foglalhat.
Jano felhívta még valamire a figyelmem:
„Gondold csak végig! Vannak, akik a szabadság érzetét úgy is megélik, hogy a fizikai testük nem szabad, de az érzésük meg van róla.”
Hát nem érdekes ez? Lehetséges egyáltalán?
Ez aztán ledobta a láncot az agyamban. Hogy micsodaaa? Ezt ketté lehet választani? Nem függ szorosan össze a testi körülmény és annak megélési formája? Hónapok teltek el, mire igazán megértettem. Eszembe jutott néhány példa: sokan bebörtönözve jutnak el a cellarácsok mögött oda, hogyan éljék meg a saját szabadságukat. Néhányan egy betegség miatt ágyhoz kötve, kerekesszékben ülve is rátalálnak. Mindenki csodálja ezeket az embereket és álmélkodva kérdezik, hogy tudták ezt elérni?
És akkor beugrott az ellenkező pólus: van, aki testben szabad, oda mehet, ahová csak szeretne, mégis bezárva érzi magát. Ha a lelkéből nem jön az érzés, mit sem ér a fizikai lehetőségek tárháza.Hiába tud mozdulni, nincs meg a szabadsága, mert nem tudja megélni.
Bármikor lehetünk szabadok?
Nekem itt újra feltört egy rálátás a mi kis emberi életünkre nézve. Hát nem érdekes, hogy a lelki világunk – ha úgy akarjuk – függhet a testünktől, de ha úgy döntünk, nincs rá kihatással még akár a szabadság érzését illetően is?
Hogy bármit megélhetünk bármilyen körülmények között, mi dönthetünk arról, mit hogyan élünk meg?
Egy kicsit furcsa és hihetetlen egy ideig. És nem biztos, hogy nagy megélésekben kell keresni ezt az állapotot eleinte. Hiszen nehéz megvalósítani azt, ami felfoghatatlan számunkra.
Apróságokban talán könnyebben gyakorolható. Olyasmikben, ami annyira nem számít. Például a boltban rád tolják a bevásárlókocsit.
a, Felháborodhatsz, és ha nem is mondod ki, de legszívesebben elküldenéd melegebb éghajlatra az illetőt.
b, Vagy arra is gondolhatsz, talán csak nem figyelt, rossz napja van, összeveszett valakivel, aki fontos számára. Ekkor lehet kicsit együtt érzőbb lesz a szíved és máris mosolyogsz, majd azt mondod szívből: „Nincs baj, nem történt semmi!” És tényleg nem történt semmi!!! Az életeden nem változtatott, a szeretteidet nem bántotta, csak egyszerűen figyelmetlen volt.
Ha őszintén belegondolsz, te is járhatsz így. Sőt, biztos már megtörtént ez veled párszor, és ugye, hogy nem rossz szándékból tetted. Neked is jól esett volna azt hallani ilyenkor, hogy „Semmi baj!”, egy mosoly kíséretében. És nem győzöm hangsúlyozni: tényleg nem történt semmi! Csak egyszerűen figyelmetlen volt. Ezért kár felbőszíteni magad, és tovább vinni egész napra a rossz érzést.
Hogy mit viszel magaddal a nap további részében? Ezért csakis te vagy a felelős! Rajtad múlik. Ez a te választásod. A te szabad döntésed! Mindig!
A szabadság valójában bennünk születik.
Nem a körülményeink szabják meg, hanem a hozzájuk való viszonyunk. És amikor ezt felismerjük, többé senki és semmi nem veheti el tőlünk a szabadság ízét.
1 megjegyzés
Jano
Eeeeeez tetszik!
Az írás egy jó megnyílvánulasi forma. Nem vár az ember azonnali reakciót. És néha, amikor visszaolvassuk, olyan, mint ha nem is mi írtuk volna. Pedig de! Csak az akkori énünk. A mostani már másképpen írná. Igen, mert ennyivel lettünk többek.
Így hát írjatok és írjatok