Ruhatáram

Elég gyakorlatiasnak tartom magam. Nap mint nap úgy ébredtem, hogy a valóság az, amit látunk, megfogunk és ki tudunk számolni.

Aztán egy lágy szellős tavaszi reggel, miközben üldögéltem egy tér sarkában egy padon, elsétált mellettem egy hölgy. Elég durva „illatokat” használt. Számomra már-már szurkálót. Sietős léptekkel, szinte ugrálva haladt. Hamarosan egy autó hajtott el mellette. Az autó kerekei belehuppantak egy gödörbe, ami tele volt vízzel. A felfröccsenő víz a magasba csapódva egy vízfüggönyt húzott, majd ez az alázuhanó vízfüggöny lepelként fonta körbe a szúrós szagú, ugrándozó hölgyet. Az még nagyobbat ugorva meglökött egy-két körülötte álló embert és oly módon, mint a „hagyományos” értelemben vett „kocsisok”, illetlen szavak tömkelegével töltötte ki a tavaszi idillt.

Bár nem igazán sikerült pozitív benyomást tennie rám, de úgy döntöttem, a segítségére sietek. Talán ez nem is annyira neki szólt, mint inkább a tavaszi idill helyreállítására való törekvésnek. Időm volt, hisz a pihenőnapomat töltöttem a liget szélén, így hát elindultam felé és készültem arra, hogy a mindenkire zúduló haragjából egy kicsit én is kivegyem a részem.

Ahogy odaértem és láttam, hogy mérgesen rángatja le magáról a kabátot, megkérdeztem, hogy segíthetek-e? Mire válaszolt volna, már a kabátja a kezemben volt és ő meg kiperdülve belőle, ott állt velem szemben egy lenge fehér blúzban.

A hatalmas kontraszt megcsapott. A nehéz, ódon kabátból egy lágy küllemű nő jelent meg előttem. Érdekes változásra eszméltem. Nekem lett szúrós, ódon szagom. Viszont, ahogy a lágy szellő hátulról belekapott a velem szemben álló hajába, valami fantasztikus illatorgánum árasztott el. Hirtelen nem is tudom, hogy melyikünk tűnt meglepettebbnek.

A zavart csendet egy hebegő: „Segíthetek valamiben?” kérdéssel törtem meg, amire egy meglepő „ Igen!” lett a válasz. Hamar kiderült, hogy sürgősen el kellene jutnia egy szerettéhez a kórházba, de amíg felment az anyukája lakásába, hogy elvigye neki az ő kedvenc kabátját, addig valaki elvitte az autóját. Mivel fázott, magára kapta a kabátot és elindult a taxiállomás felé, miközben egy autó lefröcskölte. Innen meg már tudtam a történetet.

Amig elvittem a korházba, meglepődve tapasztaltam, milyen bájos, kifinomult modorú hölggyel van dolgom. Még másnap is sokat töprengtem az eseten, hogy milyen félrevezető volt a kabátja, amit viselt. És milyen félrevezető volt, hogy nem is az ő kabátja. Sőt, még csak az illat sem volt az övé, amit neki tulajdonítottam. A külső jellemzőket az adta, amit az anyukája kabátja alapján kapott tőlem.

Nagy kérdés, hogy ő vajon ebből tapasztalt-e bármit is? Vagy ez csak engem kavar fel ennyire? Oly nagyon dolgozott bennem az eset, hogy rengeteg felismerésre jutottam általa.

Felismerések

Ruhák melyek eltakar bennünket

Ez az eset után elgondolkoztam, hogy mik is azok a ruhák? Milyen ruhákat hordunk és mi is azzal a célunk? Megvédjük magunkat a kosztol, piszoktól, szennyeződésektől. Mutatni szeretnénk magunkat valamilyennek. Igyekszünk egy alkalomhoz a legpraktikusabb öltözéket megtalálni. És így tovább, és így tovább…

Aztán elkezdtem szemlélni a környezetemben lévő embereket, azok öltözködését és az ahhoz kapcsolódó viselkedéseiket. Hát nem mondom, kaptam az élet színpadjáról egy-két örömteli, mosolygós jelenetet. Meglepett, hogy az emberek mennyire nem veszik észre magukat. Látványos kontrasztokat lehet tapasztalni az emberek öltözködése és viselkedési megnyilvánulásai között.

Némely emberről élettörténeteket lehetett volna leírni, de minden egyes jelenet inkább meglepő felismerések tömkelegével árasztott el. Felmerült bennem a kérdés, hogy hány ember tükrözi még mindig (és ez által tartja is magán) a múltját? Láttam olyat, aki szinte kihívóan drága és makulátlan ruhát viselt. Messze drágábbat, mint amit megengedhetett magának. Az energiái által megtermelt javak egy jelentős részét arra áldozta, hogy ilyen holmikra költsön. Míg más emberek topis, kopott, túlhasznált göncöket, ízléstelen, oda nem figyelő módon aggattak magukra.

Meglepett a dolog, amikor azt tapasztaltam, hogy az ilyen, a két véglet által vezérelt emberek mögött ugyanaz a hajtóenergia volt. Mégpedig az, hogy ők még nem nőttek fel. Ezeknek az embereknek a jelentős többsége a gyermekkoruk tapasztalataiból táplálkozva élnek még mindig. Ha valaki az élete egy jelentős részét a szegénység miatt úgy élte, hogy levetett ruhákban járt, könnyen beleragadhat ebbe a helyzetbe. De ha úgy éli meg, hogy felnőtt korában már soha többé nem akar használt göncöt vagy olcsó „cuccot” felvenni, attól még az ő döntéseit a múltja vezérli. Azt szoktam mondani, ha egy mérleghinta egyik vagy másik oldalán állsz, attól a mérleghinta még ugyan az. Ezek a „hinták”, „kabátok” (sorsok) sajnos nem a mieink. Ezek gyakran a szülein „kabátjai”, sorsai. És ameddig a szüleink sorsát, „ruháit” viseljük, addig az ő sorsukat éljük, az ő befolyásolásuk alatt élünk.

Születésünk után sokáig még csak öltözködni sem tudunk. Eleinte nem csak a ruháinkat veszik nekünk, hanem annak felvételében is ki vagyunk szolgáltatva nekik. Az idő előrehaladtával aztán lassan megtanulunk önállóan felvenni öltözékeinket. Aztán, ahogy cseperedünk, egyre több dolgot igyekszünk beszerezni magunknak, amivel tiltakozásunkat, önkifejezésünket akarjuk a környezeti szereplőink tudomására hozni. Belebújunk anya magassarkú cipőjébe, amibe igen-igen billegünk és libikókázunk. Felvesszük a papa csizmáját, ami még „hónaljban” egy kicsit szűk, így hát leülni sem tudunk benne.

Aztán kamaszkorunkban nem csak lázadunk, hogy miért kellene felvenni azt a ruhát, amit ők akarnak, de igyekszünk egyre több kiegészítőre szert tenni. Sapka, sál, fülbevaló, láncok, kitűzők és még sorolhatnám. Sokszor ezek mind-mind a lázadás jegyében történnek. A probléma ott kezdődik, hogy valami ellen lázadunk, de valamiért még nem teszünk. Sokan aztán így élik egész életüket. Csak valami ellen lázadnak, de valamiért még nem tanultak menni.

A beletörődött ember

Az emberek egy jelentős része beletörődik abba, amit fiatal korában megtapasztalt. Nem öltözködhetett önállóan, a mama mindig figyelmes volt és még kamasz korában is megmondta mit kell felvenni, hogyan kell öltözködni. Tiltakozni nem lehetett, mert akkor jött a bünti, a lelki terror, meg a harakiri. Hosszú évek kemény, kitartó munkájával megteremtődött a megtört, „mama kedvence” emberke. Vagy belenevelődtek a szegénység tudatba és magukévá tették az otthoni jelmondatokat, hogy soha nem lesz elég pénzünk, most takarékoskodni kell, sajnos most nem jut rá, mert másra kell és sorolhatnám még.

Miután ezek a „jól kondicionált” emberkék elérik a felnőtt kort, kifejlett képviselői lesznek a beletörődött csoportnak. Nem is próbálnak kitörni a múlt programjaiból, csak mennek az úton, mert elhiszik, hogy a szüleik útja az ő útjuk. Erről csak néhányan térnek le, pedig nem lenne annyira nehéz, csak meg kellene tanulni szemléletet váltani.

A lázadók

Aztán van az embereknek egy rétege, aki úgy gondolja, hogy letér az útról, amin a szülei jártak. Fellázad és ledobja a „rabigát”. Ereje teljességével küzd az ellen, amiben addig része volt. Bizonyítani akar és mindent megtesz, hogy ne azt az utat járja, amin elindították. Érdekes módon, amíg ő azt gondolja, hogy egy új útra lelt, minden erejét és figyelmét arra fordítja, hogy eltávolodjon valamitől, amit ő nem szeretne.

Ebben az az óriási gond, hogy ő még nem tudja, hogy aki elfelé jön valahonnan, az nem tart sehová!

A legtöbb ilyen esetben az emberek úgy járnak, mintha egy örök körforgásban lennének. Úgy távolodnak valamitől, hogy ahhoz folyton-folyvást visszatérnek. Nem hogy saját életük nincs, hanem a környezetüknek ugyanazt az érzést sugallják, mint amitől ők maguk is menekülnének. Mindeközben nem értik, hogy a környezetük miért fordul rosszallással feléjük, pedig ők csak „jót” akarnak.

És van az életre tértember

A felébredt ember azon kicsi csoport része, aki rájön, hogy nem az ő útjaés leteszi a szüleitől kapott kabátot. Ezt az ember talán az alkohol tükrén lehet a legjobban szemléltetni. Vannak olyanok, akik úgy cseperedtek, hogy volt a családban, a szülők között alkoholista. Sokszor az ebből származó konfliktusok, nehézségek, olyan traumákat, terheket rónak a felnövekvőkre, hogy annak súlya alatt gyakran összeroppannak. Talán „nem meglepő” módon több ilyen esetekben, ha több gyermek is van, jellemzően alkoholistákká vagy absztinensekké válnak. A „két” út közül akármelyiket is válasszák, valójában ugyanazt járják. Az életüket az alkohol befolyásolja. A nehezebb út, ami az életre tért ember ajándéka, hogy néhanapján meg tud inni egy pohár alkoholt, mert tudja, hol a határ. Sem attól nem fél, hogy az alkoholizmus útjára tér, sem attól, hogy a szülei sorsa miatt szenvednie kell.

Ezért gondolkodjunk el azon, hány olyan ruhánk van, amit nem tudtunk még saját szabad szándékunk szerint lecserélni. És talán azon is, hogy ha létezik fizikai, lelki és szellemi test, vajon akkor mindhárom testnek létezik ruhatára. És vajon a másik kettőn, ez miként van jelen.

Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk a számmisztika tanfolyamokon, hisz ennek megértésében sokat segíthet a születési dátumunk.

Hamarosan visszatérek ezzel a témakörrel és megvizsgáljuk, hogy miként lehet tetten érni a lelki és szellemi ruhatárunk meglétét!