Törpölések az 1-es szám bűvkörében

Térjünk rá a számokra, azon belűl is az egyesre és ez által egy kicsit az egóra

Amikor előadások vagy tanfolyamok megtartására készülök, fontos számomra, hogy a számokat megelevenítsem, élővé tegyem. Néha nem a számról való tudásomban érzem a hiányosságot, hanem annak közvetítésében. Ezért időnként elgondolkodom, hogy miként kelnek életre, telítődnek meg a számok energiákkal.

Az is hozzá tartozik, eleinte úgy véltem, hogy csak magammal kell foglalkoznom, mert akkor én majd jól megoldok mindent. Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy ez önmagában nagyon kevés a jó megoldáshoz. Sebaj, de legalább megszületett az Ego! És ez a számok alapján egyáltalán nem elhanyagolható dolog. Hisz a számsorunkban az első szám az 1-es.

Az egyes számot gyakran úgy emlegetjük, hogy mindennek a kezdete. Hát akkor kezdjünk bele mi is!

Mit érdemes tudni az 1-esről?

Milyen kérdések merülhetnek fel bennünk, ha egy számot értelmezni szeretnénk? Elgondolkodtatok már azon, hogy a spiritualizmus hányszor hangoztatja a test-lélek-szellem hármasságát? Miként jelenik meg ez a számok tükrében? Egy számnál figyelembe vesszük-e, hogy van fizikai, lelki és szellemi jelentése, kivetülése? Melyikhez mi tartozik és hogy kell azt értelmezni? Vajon az 1 az 1, vagy egyetlen? Egy darab vagy egy egész, amit több rész alkot?

Szóval az 1 – minden kezdete. Elindul egy folyamat, útra lépünk, célt tűzünk ki, de talán leginkább: megszületünk az útra. Megszületünk a kezdetre? Azaz megjelenik az Ember, az Ego. A tervezés, a célkitűzés.

Fontos megjegyezni, hogy az ego nem köthető nemhez. Legyen Nő vagy legyen Férfi, ego nélkül nem létezik. Későbbiekben tárgyaljuk a nő (2-es szám) és a férfi (8-as szám) minőséget. Figyelnünk kell arra, hogy ne keverjük őket az 1-es számmal, hiszen az ego mindkettőhöz szükséges!

A teremtés könyvében Isten megteremtette az Embert. A teremtés kezdetén az Emberből egy darabot kivettek és így keletkezett Éva. Ha ezt értelmezzük, akkor az ember után először Éva teremtődőt (2-es szám), majd az Emberből kivett részek nélkül vált a másik rész Ádámmá (8-as szám). Mindaddig, amíg „csak” az Ember volt, nem működhetett az ego. Hisz amíg 1 van, nincs harc. Nem kell és nem is lehet bizonyítani: nincs szükség az érvényesülésre.

Gondoljunk bele, hogy milyen üres lenne az életünk a másik nélkül. Hogy éreznénk magunkat, ha nem lennének viszonyítási pontjaink az életben.

Sokszor esünk abba a hibába, hogy külső meghatározási pontokhoz kötjük életünket. Olyanhoz, mint például a társadalmi elvárás. Sokszor kérdezem az előadásokon, hogy kik érzik úgy, hogy erősen befolyásolja életüket, döntéseiket a társadalmi elvárás. Jellemzően a résztvevők túlnyomó többsége gondolja és jelzi azt, hogy igen. Érdekes módon, ha ugyanazon csoportnak felteszem a kérdést, hogy mennyire tudnak azonosulni, illetve mennyire tudnak egyetérteni az általuk vélt társadalmi elvárással, akkor a csoport többsége már amellett foglal állást, hogy az részükre nem jó, nem előnyös.

Az még meglepőbb, ha megkérdezem: kik alkotják a társadalmi elvárást? Jön a válasz, hogy a társadalom szereplői. De kérdem én, ha a társadalom túlnyomó többségének ez nem jó, akkor hogy lehet ez az elvárás. Ez vélt vagy valós? Előnyünket, vagy hátrányunkat képezi?

És vajon ha a többség másként ítéli meg a helyzetet, akkor miért nem a többség véleménye alkotja az elvárást? Addig, amíg az 1, azaz az ego nem kel életre, addig csak a külső szempontokhoz mérten élünk. Sok ember úgy éli le az egész életét, hogy csak ezek a külső viszonyítási alapok adják az életről alkotott „véleményüket”, vagy inkább nézőpontjukat. Ha rájövünk, hogy létezünk, akkor elkezdjük a magunk szemével nézni azt.

Az ego megértéséhez még egy lényeges dolog tartozik. Gondoljuk el, hogy miként alkotunk képet a minket körülvevő világról. Azt gondolnánk, hogy elsődlegesen a szemünk által alkotott vizuális észleléssel. Nagyrészt ez így is lenne, de! Az agyunk használt kapacitásának közel 40%-át a képalkotásra használjuk, amikor vizuális ingert tanulmányozunk. Ez óriási teljesítmény!  A szemünk receptorokon keresztül ingereket juttat az agyunkba, amiből az agy az általa tanult logika és intelligencia által készít számunkra egy képet. A buktató csak annyi, hogy jelentős részben a tanult, logikus énünk hozzátesz vagy elvesz mindahhoz vagy abból, amit a szemünk érzékel. Ennek fényében gyakran nem a valós külvilágot érzékeljük, hanem amit az agyunk „racionálissá” tesz számunkra. Ha pedig nem tudja „racionálissá” alakítani, illúzióként tekint rá.

Vajon mennyi az az illúzió, ami a valóságban nem az és mennyi dolgot ír ki az agyunk, ami a számára nem fér bele az általa ismert világképébe? Azok az emberek, akik látják a körülöttünk lévő energiát, azok többet látnak? Vagy lehet, hogy a tanult tudásukban kevesebb olyan hiba van, amivel az agy kijavítja azt a képet, amit alapvetően mindenki lát? Vajon az oly sokszor emlegetett aura mindenki számára látható, csak az agy kitakarja, mert a számára értelmezhetetlen, a rendszerében nem illeszkedő inger éri? Talán sokan így írják felül a valós képeket és korlátozzák látásmódjukat?

No de hogy is jutottunk ide az 1-es számtól, azaz az egótól?

Gondoljunk bele, hogy valami ilyesmi az ego is. Vagyis a „hibáinkkal”, megfejlődési hiányainkkal dolgozó képalkotónk – és így alkotunk képet a minket körülvevő világról.

Az erős ego azt véli, hogy ő a mindent tudó. Tévedhetetlen és hibátlan. Ezért az erősen egoista ember is ilyen: tévedhetetlen, tökéletes. Az az ember, aki már rájött, hogy van mit fejlődnie, azt már nem csak az ego vezérli, hanem a belső én is jelen van.

Sok ember abban a tévhitben van, hogy az egót le kell küzdeni. Szerintem ez nem igaz. Nem az egót kell leküzdeni, hanem azt a hitet, hogy tökéletes vagyok és mindent tudok. Az egoista ember az erő mögé rejti a félelmeit, ami a tudatlanságából és önbizalomhiányából fakad. Van egy bölcsesség, mely szépen rámutat erre a működésre: „Csak a tévedéseknek van szüksége elméletekre. Csak az erőtlennek van szüksége hatalomra.”

Egy biztos, az egészséges ego nagyon is szükséges a fejlődéshez. Ego nélkül nem vagyunk jelen és nem keressük az érdekérvényesítésünket. Fejlődésünket az ego fejlődésén keresztül tapasztalhatjuk. Minél fejlettebb az egónk, annál közelebb kerül a belső énünkhöz, így a kifelé élt világunk annál azonosabb a benti világunkkal.

Azok, akik le akarják győzni az egójukat, elvesztik a lehetőségét annak, hogy meghúzzák jelenlegi határaikat a külvilág és önmaguk között. Így elvesztik annak lehetőségét is, hogy integrált életük legyen a külvilággal. Ezek vezetnek a magányhoz, depresszióhoz, pánikhoz, szorongáshoz és még sorolhatnám. Ennek ellentéte pedig tökéletes melegágya az uralkodó, nárcisztikus, elnyomó személyiség kialakulásának. Hisz az ego túlzott elnyomása alárendelődéshez vezethet, míg a túlértékelése elvihet bennünket az ellenkező pólushoz.

Sokszor ahhoz, hogy megértsünk valamit, ahhoz túl kell rajta lépnünk. Visszafelé nézve vagy fölé emelkedve, nagyobb rálátásunk lesz a dolgokra és így tudjuk megérteni azokat. Aki az 1-es számba beleragad, az még csak a dolgokat látja – és nem azt keresi, hogy mi mozgatja azokat.

Annak megértéséhez, hogy hogyan lépjünk tovább, úgy, hogy valamit nem értünk teljesen, sokszor megint a tanult tudásunk szab gátat. Tanfolyamaimon igyekszem olyan tudás közvetítésére, ami ezen a nehézségen is átsegíthet. Ha nyomon követed a blogjaimat, ezeknek egy jelentős részét ebből is ki tudod venni – de ha élvezni szeretnéd az intenzivitást, a teljességet, csatlakozz személyesen egy ilyen alkalomhoz!

Az 1-es szám megértéséhez hamarosan még egy bejegyzés készül, melyet az élethelyzetek alatt találhatsz meg „Ruhatáram” cím alatt.